Böngésző képzés #2 – Veszprém

2017. augusztus 24-25-én folytatódott a Böngésző képzések országos roadshowjának köre ezúttal a veszprémi Új Nemzedék Közösségi Térben.

A „Szelíd szavakkal a gyűlölet ellen – Online gyűlöletbeszéd elleni nemf ormális nevelési program kidolgozása fiatalok és oktatási szakemberek számára” a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület és a Szubjektív Értékek Alapítvány konzorciumban megvalósuló képzés, melynek 2017-es továbbfutását a Council of Europe támogatja.

A képzésen ismét sokan bővíthették ismereteiket az online gyűlöletbeszéd és a digitális írástudás területén. A két napos képzés alatt az alapok megismerésétől és tisztázásától jutottak el a résztvevők a gyakorlati feladatokon keresztül való tanulásig. A nem formális nevelési elemekkel a lehető leginterkatívabb módon sajátíthatta el minden érdeklődő a Böngészőben foglaltakat.

A képzés résztvevőinek értékeléséből kitűnik, hogy maguk is tisztában vannak az online tér pozitív és negatív hatásaival, az aktuális trendekkel és az ehhez kötődő szokásokkal. Minden résztvevő tervezi a képzésen tanultakat átadni saját környezete számára egy hasonló program keretében, valamint többen nyitottak képzőink további ötleteire.

Egyik résztvevőnk szavait idézve:

“Köszönöm, hogy részt vehettem, számomra is tanulságosak voltak az ott elhangzottak, így tudom, hogy a későbbiekben hasznosíthatják mások is.”