III. Műhelymunka

Második összevont találkozónk keretein belül az első programnapunk egy műhelymunkával telt. A téma a sport általi nevelés volt, amely az emberek mozgásban tartása mellett hoz létre olyan tanulási környezetet, amelyben a résztvevők közösségi és kulturális kompetenciákat sajátíthatnak el és fejleszthetnek ki. A jelenlévőkkel kipróbáltuk
és átbeszéltük a ,,Move and Learn” módszertani kézikönyv feladatait és a műhelymunka végén új ötleteikkel színesítettük azokat.
A hangsúly a csapatban való játékon volt, a játszó felek úgy kerültek egy-egy csapatba, hogy nem ismerték a programon kívülről a társaikat, fejlesztve ezzel a szociális készségeket és nem utolsósorban új ismeretségeket köthettek a lelkes résztvevők. A játékosok különböző szerepekbe helyezkedtek bele a sportos játékok közben, mint például vak játékos, mozgássérült játékos stb. A műhelymunka végén a játékosok értékelték a játékot és reflektáltak saját viselkedésükre, valamint megoszthatták, miként érezték magukat. A szakértők ezt követően papírra vetették a tapasztalatokat, melyik játék volt jobb, melyik kevésbé, hogyan javítanák azokat. Ezek mind hozzájárulnak a program sikeréhez, és a módszertani kézikönyv létrehozásához, ugyanis ezek részben vagy egészben be fognak kerülni az
ifjúsági módszertani kézikönyvbe.

[:]