VI. Műhelyfoglalkozás

A VEKTOR-t követően szükséges volt a szakértők számára az élmények, a szerzett tapasztalatok összegzése. Sok olyan élménnyel gazdagodtunk, amit beépítve munkánkba közelebb jutottunk a projektcél megvalósításához is.
A műhelymunkán ugyanakkor több, inkább technikai jellegű kérdés is felmerült, elsősorban a projekt megvalósításával kapcsolatban. Ilyenek voltak:
– Következő év ütemezése,
– Cseh és bolgár partnerekkel való nehéz kapcsolattartás, a projekt akadozása,
– Kutatás előkészítése, és elvárások a kivitelező céggel szemben.
A találkozó egyik fontos eredménye, hogy a békés elválás jegyében 2 partner képviselői is jelezték, hogy nem tudnak tovább részt venni a projekt megvalósításában. Az új partnerek bevonására az őszt jelöltük ki remélve, hogy hamar sikerül lelkes, új szervezeteket bevonni.
Az egyeztetések kora délután értek véget, ezt követően mindenki elindult haza.

Megszakítás