A partnerszervetek mindegyike fiatalokkal foglalkozik, viszont az integráció, a hátrányos helyzetű fiatalokkal való közös programok mindig vetnek fel kérdéseket, amíg nem szereznek tapasztalatot az egyesületek velük kapcsolatban.
A tanulmányút keretein belül a Konnekt Egyesület elnökhelyettese látogatta meg a résztvevőket, hogy bemutassa mentorprogramjukat. A programba jelentkező hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű hallgatókat egy személyes, azonos területén tanuló felsőbb éves segítő (mentor) támogatja az első két szemeszterben. A program segíti a beilleszkedést és közelebb hozza a hallgatókat a hátrányos helyzetben lévő társukhoz.
A példa jó gyakorlat a partnerszervezetnek, mivel a programjaik ideje alatt önkéntes fiatal mentorok segítségével be tudják vonni a fogyatékossággal élő fiatalokat is és elősegítik az integrációt. A közös gondolkodás során felmerültek a különböző típusú hátrányok kapcsán kérdések is, főképp a megfelelő mentor kiválasztása körül alakult ki konstruktív vita, hiszen a mentor-mentorált kapcsolat mozgatja az integrációt. A második téma a fiatalok bevonása a sport programokba, lokális és szélesebb körben.
-
- Milyen programok népszerűek a hallgatók körében?
- Milyen sportág a legnépszerűbb?
- Mennyire lehet érdekes a sport általi nevelés és az értékátadás a célcsoport számára?
- Az online tér használata a programtervezés során
A partnerszervezetek is megosztották tapasztalataikat a témában és előremutató vita, valamint jövőbeli ötletek születtek a találkozó ideje alatt.