XIII. Műhelymunka

A műhelyfoglalkozás célja a sporthoz és a neveléshez köthető fogalmak tisztázása. Az eddigi foglalkozások során a gyakorlati részbe nyertek betekintést a résztvevők.

A kiemelt elméleti téma a következő volt: Mi a különbség a SPORTRA, a SPORTTAL és a SPORT ÁLTALI nevelés között?

A résztvevők előzetes tudására alapozva egy ábrán helyezték el a 3 típushoz köthető gondolatokat. A feladat kapcsán élénk vita alakult ki, a felmerülő elképzelések alapján, hogy mit is jelent a sportra és a sporttal való nevelés, illetve a gyakorlatban miképpen realizálódnak ezek a fogalmak.

A táblára felkerülő ötletek közül a fogalmakhoz illeszkedőket külön flip chartra gyűjtötte a szakértő, elmagyarázta mit jelentenek a nevükben kis eltérést rejtő fogalmak.

  • A sportra nevelés esetében a sport maga a legfontosabb cél, a sport megvalósításának fizikai és technikai javítása. Ilyen értelemben ezt a megközelítést leginkább a versenysportban alkalmazzák, illetve fejlesztik maximumra.
  • A sporttal nevelés valamivel összetettebb, hiszen a teljesítmény és eredményesség mellett más jóléttel (testi, lelki, közösségi) kapcsolatos speciális célok is szerepet kapnak a nevelési megközelítésben. A modern tömegsport mozgalmak és sport közösségek többsége érzékelhetően és eredményesen alkalmazza ezt a megközelítést.
  • A sport általi nevelés a mélyebb, hosszabb távú célok mentén holisztikus (testi, lelki, szellemi, szociális) megközelítésben valósul meg, vagyis szem előtt tartja az embert, mint testi, szellemi, érzelmi, értékhordozó és közösségi lényt. Ebben a megközelítésben a sport teljesítménnyel és eredményességgel összefüggő célok másodlagossá válnak és a sport a közösségi, életvezetési nevelési célok eszközévé válik egy fenntartható pozitív társadalmi változás irányában.

Az átbeszélt és tisztázott fogalmakat, a sport világából vett példákkal támasztották alá a résztvevők, megmutatva ezáltal a fogalmak megértését. A beszélgetést és a felhozott példák relevanciáját a szakértő koordinálta.

Megszakítás