Az alábbiakban rövid, lényegre törő történelmi összefoglaló következik, amely kifut napjaink sport felfogására, amelyet nap mint nap tapasztalhat az, aki valamilyen sportot űz.
A testkultúra egyidős az emberiséggel. A halászó, vadászó, gyűjtögető ősember életének is része volt a futás, az ugrás, a dobás, a pontos célzás, a testi erő és ügyesség. Ebben a korban természetesen még nem beszélhetünk sportról vagy a fogalomnak a létezéséről. A felsorolt testmozgások a mindennapok részét képezték vélhetően és a túlélést szolgálták.
Az ókori görög városállamokban fejlett volt a testkultúra, amely évtizedeken keresztül szorosan összefüggött a katonai felkészítéssel. A szépség és a test eszményképe is, a mai szóhasználattal élve, sportos testalkat volt, amelyet már időszámításunk előtt is összekötöttek az egészség meglétével vagy hiányával. Hivatalos keretet a testmozgás (itt egyenértékű a szó jelentése a sporttal) az első Olimpia megrendezésével kapott. Az ezt megelőző kultúrákban (Egyiptom, Kína, dél-amerikai és közel-keleti kultúrák) esetében is megjelent a testmozgás, de több napos speciális rendezvény, amely a testmozgás és a verseny köré épült az első Olimpia idejére, i.e. 776 tehető. A versenyek alapelvének a kalakogathiát tartották: ép testben ép lélek. Az első olimpia egy napig tartott, az egyetlen számban, a kb. 200 méteres stadionfutásban csak férfiak vettek részt. Az olimpia abban a történelmi korban mindvégig a férfiak versenye maradt, nők még a nézők között sem lehettek jelen. Később bevezettek más futószámokat is, a diszkosz- és gerelyvetést, a távolugrást, a birkózást, majd az ökölvívást, a kocsiversenyt és a pankrációt, s a program 5-6 napig tartott.
Az ókori Róma esetében a népszerű gladiátor viadalokat lehet említeni, a testmozgás ebben az esetben is összefüggést mutat a katonasággal és a harcászati teljesítménnyel.
A középkor idején a lovagi képzés részét képezte a bajvívás és a test edzése, amely a lovagi erényeket erősítette és hasznosnak bizonyult a csatatéren is. A megrendezett lovagi játékok inkább a virtust és a szórakoztatást szolgálták. A feudális társadalmak esetében, a jobbágyság számára a testmozgás, vagy a szabadidő alig ismert fogalmak voltak, mindennapjaikat a földművelési munkák és mezőgazdasági munkák tették ki, amelyben jelen van a testmozgás, alkalmas az izmok fejlődésére, de nem nevezhető sporttevékenységnek. A hétköznapi élet mellett fontos megemlíteni a keresztény egyház térnyerését, amely az ókori vallásokkal ellentétben a testet a földi léthez kötötte, a test a vágyaknak él, a lélekre kell a több időt fordítani, így a testkép és a testmozgás fontossága háttérbe szorult. Testmozgásként említhető a lovaglás, de a ló használata inkább kötődött a közlekedéshez, mint a szabadidős tevékenységekhez.
A 15. századtól kezdve, a reneszánszban az emberi test ismét a középpontba került, a túlvilági életről a földi életre terelődött a figyelem. Ember, természet, test és lélek összefonódott a reneszánsz ember gondolatvilágában. Elterjedt a játék, a labdarúgás, a tánc, a turisztika, a céllövés, a lovaglás és a vívás sportszerű űzése. Ezeknek a testmozgásoknak a népszerűsége, valamint a mozgás és az egészség közti összefüggés újbóli felismerése jellemezte a további századokat is. A sport szempontjából fontos következő állomás a 19. századra tehető.
A sportot, mint a szórakozásnak és versengésnek egy sajátságos formáját (például lovaglás, tenisz), hosszú ideig a kiváltságos rétegek űzték. A 19. században megjelenő tömegsport már a szélesebb társadalmi rétegek körében is elterjedt. A sportolás a rendelkezésre álló szűkös szabadidő hasznos eltöltésének bizonyult, és egészségmegőrző szerepet is játszott. Az egyéni sportok számos katonai eredetű sportággal bővültek (például vívás, lövészet, evezés), míg a szegényebb néprétegek inkább a csapatokban játszott labdajátékoknak hódoltak. Angliában 1857-ben megalapították az első futballegyesületet, és megalkották a labdarúgás első hivatalos szabálykönyvét 1895-ben. A brit úszószövetség kidolgozta a vízilabda alapszabályait 1885-ben, míg az Egyesült Államokban lejátszották az első kosárlabdameccset 1891-ben. A versenyek és alapszabályok megléte enged arra következtetni, hogy léteztek aktívan sportoló emberek, tömegek és csapatok, akik igényelték a szabályzatot és az egymás közti versengést.
A tömegsportok szervezettséget igényeltek; először klubok, egyesületek, majd nemzeti és nemzetközi sportszövetségek alakultak. Megkezdődött a nemzetek közötti békés sportvetélkedés is (az első nemzetközi futballmeccset az angolok és a skótok játszották 1872-ben). A technikai vívmányoknak köszönhetően elterjedtek a technikai sportok. Megrendezték az első autóversenyt 1894-ben, majd az első kerékpáros körversenyt Franciaországban (Tour de France, 1903). Görögországban, az ókori olimpiák helyszínén ásatások kezdődtek, és a munkálatokat figyelemmel kísérő testület vezetője, Pierre de Coubertin javaslatot tett az újkori olimpia megrendezésére. Coubertin hangsúlyozta a békés keretek között zajló nemzetközi versengés és megmérettetés fontosságát, kiemelve, hogy a fiatalok inkább sportrendezvényeken versenyezzenek, mint hogy háborút vívjanak egymással. Az első újkori olimpiát 1896-ban Athénban rendezték meg, ezen még viszonylag kevés sportoló vett részt, 14 nemzet mintegy 250 sportolója. Ettől kezdve a négyévente megrendezett sporteseménynek mindig más-más város adott helyszínt, amely a mai napig számottevő eseménynek minősül.
A 20. században bekövetkezett a szabadidő- és a hivatásos sport szétválása. Ez több okra vezethető vissza. Egyrészt a társadalom szabadideje jelentősen megnőtt, másrészt az egészséges életforma, az egészségtudatosság mind szélesebb körben való elterjedése következtében kialakult a sportnak egy olyan, a testmozgást, az edzettséget, a fittséget, valamint az egészség megőrzését szolgáló formája, ahol eltűnt a teljesítmény-követelmény, a kemény versengés, és helyette megjelent a rekreációs cél. Egy szűk rétegnél azonban felerősödött a teljesítmény és a kemény verseny kényszere, és a sport elüzletiesedésével (sportfogadás, rádió, tv megjelenésével), a professzionális sport kialakulásával a sporttevékenységek jelentős része elveszítette kizárólagos szabadidős jellegét. A sport szerkezete tehát alapvetően átalakult. Egyrészről a sport a szórakoztató ipar egyik, hatalmas tömegek érdeklődési középpontjában álló ága lett, másrészről a korábban megfogalmazott célját, az egészség megőrzési funkciót új módon, a versenyzéstől eltávolodva, inkább az egészségügyi ellátás felé közelítve vállalja fel