Kötelező olvasmányok – Az egri csillagok – Illusztráció

Gárdonyi Géza Az egri csillagok című regénye fontos magyar történelmi eseményt dolgoz fel, de a 21. században akadályba ütközik a befogadása a gyerek olvasókban. Érdemes lassan, fejezetenként haladni és megbeszélni a történéseket. A regény feldolgozásához szintén az illusztráció készítés adott segítséget. Olyan jelenetek kerültek kiválasztásra, amelyekben gyerekek szerepelnek. A regény elején Gergő és Vicuska gyerekek így ennek a résznek a kiválasztása értelemszerű volt, valamint az egri várban megjelenő török gyermekről szóló rész is helyet kapott. A szöveg (események) megismerése után a fejezet fő történését lerövidítették a gyerekek szöveg formájában, majd illusztráció is készült.

Megszakítás