Cakkum Pakk Műhely foglalkozás

A foglalkozás középpontjában a színek álltak, valamint, hogy mit jelenthetnek, mit fejezhetünk ki velük, milyen érzelmet vagy hangulatot társítunk hozzájuk.

Először egy relaxációs gyakorlat segítségével találkoztunk a saját aktuális színünkkel, amelyik leírja a hangulatunkat, érzéseinket. Becsukott szemmel, maguk elé képzelve a színeket, szavakba öntötték érzéseiket és megfogalmazták miért azt a színt választották.

Ezt követően beszélgettünk ki milyen színt látott belső szemeivel, és ez a szín milyen hangulatot tükröz most neki, illetve beszélgettünk arról, hogy ki milyen érzelmet társítani a különböző színekhez. Ezeket mindenki összegyűjtötte és leírta egy papírra.

Azután kerestük milyen gesztus, mozdulat vagy mozgás fejezheti ki a színeket. A fáradt szürke mozdulattól a nevetős közös mozgásig jutottunk el közösen.

A foglalkozás során a színeket meg is tapinthatták a gyerekek, az ujjbegyüktől kezdve könyékig merültek el a festékben, és mozdulataik nyomán újabb és újabb árnyalatok és színek jöttek létre festés közben. A kép mindig változott, letörölték majd újra alkották vagy átalakították, és ha valami nagyon jót láttak a papírjukon azt lenyomat készítésével megtarthatták maguknak.

A záró körben megosztottuk egymással élményeinket tapasztalatainkat arról, hogy milyen érzés volt kézzel festeni. Végül mindenki lenyomatot készíthetett az általa papírra gyűjtött érzelem-szín skálájára, így haza is vihették magukkal azt, ami a mai alkotási folyamatban megragadta a figyelmüket.

A projektet az Európai Szolidaritási Testület támogatja.

Megszakítás