Cakkum Pakk Műhely foglalkozás

A foglalkozáson páros kapcsolódásokon, emberi kapcsolatokon volt a hangsúly.

Petra vezetésével először gondolatban bejártuk az elképzelt belső szigetünket, egy olyan helyet, ahol biztonságban érezzük magunkat és ideálisnak véljük. 

Ezt követően tükörmozgás játék következett. A gyerekek párba álltak és az egyik sor mozdulatsorokat mutatott, amelyeket a másik sorban álló párnak másolnia kellett, majd szimultán mozgást kellett végezniük. A mozdulatadó szerep a két sor között váltakozott.

A közös tevékenységekben a mintaadás és mintakövetés jelent meg mint fő motívum, erre építve alkottunk közösen mozgásban, majd festékkel a papíron.

Érdekes tapasztalat ilyenkor, hogy kinek mi a nehezebb vagy éppen jólesőbb, mintát adni vagy más mintáját követni, mennyire tud a mintaadó figyelni arra is, hogy a társa tudja követni őt. Mindeközben fejlődik a vizuális emlékezet, mentális forgatás és tükrözés képessége, megfigyelő képesség, figyelem és koncentráció és a társas készségek, képességek is, mint például az empátia.

A párok aztán megosztották egymással és a többiekkel is a tapasztalataikat és címet adtak a közös alkotásoknak, amelyeket tükörfestéssel készítettek.

A projektet az Európai Szolidaritási Testület támogatja.

Megszakítás