``A gyermek a jövőnek ígéret, számunkra kötelesség.``
+36 30 943 8953
titkar@hopeforchildren.hu

EFOP 5.2.2

Mi a VEKTOR?

Mi a VEKTOR?

Egy olyan négynapos rendezvény, amelyet felvidéki, erdélyi és viharsarki fiatalok közösen álmodtak meg 2015-ben annak érdekében, hogy évente egyszer összegyűljenek, és egy-egy, számukra érdekes témát közösen feldolgozzanak. A VEKTOR idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre, ezúttal az Önismereti tréningek segítik majd elő, hogy megtaláljuk az…

Bővebben

I. Műhelymunka

I. Műhelymunka

A zánkai műhelyfoglalkozás alkalmával a résztvevők az Európa Tanács 2013 című kézikönyv magyarországi adaptációjával ismerkedtek meg. A Böngésző az aktív részvételen alapuló kooperatív, tapasztalati és nemformális tanulás módszertanára épül., melynek fontos elemei prezentációval kísért előadás, a szituációs, interaktív és dramatikus játékok, az irányított beszélgetés, konzultáció,…

Bővebben

A magyar sport napja – május 6.

A magyar sport napja – május 6.

1875. május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000-ben hozott határozata alapján ezen a napon ünnepeljük a Magyar Sport Napját. Ezen a napon az elért eredmények kerülnek előtérbe, visszatekintünk a múltba a magyar sporteredményekre, érmekre…

Bővebben

Milyen készségeket fejleszt a sport?

Milyen készségeket fejleszt a sport?

Melyek azok a készségek, amelyek hasznosak a sport és a mindennapi élet területén is? A teljesség igénye nélkül sorra vennénk néhányat. Ez a kérdés felmerült a projekt tervezésének idején is, mint az egyik alapköve a sport általi nevelés alapjának, magának a sportnak. Vannak készségek, amiket…

Bővebben

A sport általi nevelés fontosságáról

A sport általi nevelés fontosságáról

[:hu]A sport mind anyagi tényezőit, mind szellemi termékeit tekintve az egyetemes kultúra szerves része. A XX. századra világviszonylatban is jelentős társadalmi jelenséggé nőtte ki magát. Sajátos eszközeivel a kultúra alapvető területein mind anyagi, mind szellemi, kiemelt hatékonysággal szolgálja a fejlődést, ezáltal értékteremtő funkcióval rendelkezik a társadalomban. Jelentős szerepet játszik az emberi értékrendszer kialakításában, az egészséges életmód megvalósításában, az egészséges életvitel megteremtésében.[:]

Bővebben

A Duna régió bemutatása

A Duna régió bemutatása

A soros magyar EU-elnökség egyik kiemelkedő eredményeként, az állam- és kormányfők 2011 júniusában végső jóváhagyásukat adták az Európai Unió második makro-regionális fejlesztési koncepciójának elindítására. A 14 országot (9 EU tagállam: Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia; és 5 Unión kívüli: Bosznia-Hercegovina, Montenegró,…

Bővebben

Megszakítás