Karácsony. Jött, elmúlt. Szürkén, sietve. Adtunk is, kaptunk is. És talán a felnőttlét minden racionalitása ellenére be tudtuk fogadni az ünnepek békés, oktalan nyugalmát és odaadását. A 2013-as advent azonban valami mást is hozott az egyetem hallgatóinak, munkatársainak és a számukra ismeretlen, ám távolinak korántsem mondható, hátrányos helyzetű gyerekeknek és családjaiknak. Néhány nap erejéig ugyanis az ünnep mindannyiuké volt. Közös volt. Ez volt az NKE igazi karácsonya.
