A civil szervezetek számára nagy segítség a magánemberek adójának 1%-a, amelynek felajánlásával segítheted azok munkáját. Egyesületünk az átmeneti otthonban élő gyermekeknek szervez foglalkozásokat, ahol a készségfejlesztésen és az élményen van a hangsúly, ezzel segítve a gyermekek fejlődését és az otthonok munkáját. Hogyan tudod felajánlani az…
Az elmúlt évtized számos technikai változást hozott, amelyek az élet szinte minden területére hatással van, így nyilván a sport világa – akár amatőr akár profi szinten – sem kivétel ez alól. Az ifjúságügy, és azon belül a sporttal foglalkozó egyesület munkatársai és önkéntesei közt a…
A tanulmányút során a Tenisz Park Sportegyesület munkásságát és módszereit ismerték meg a résztvevők. A szakmai vezető előzetes kérésére a résztvevők összeállítottak egy kérdéssort, amelyek a fiatalok sportolási szokásait és bevonásukat taglalták. A projekt szempontjából releváns kérdések a következők voltak: Hány fiatal tagja van a…
A műhelyfoglalkozás célja a sporthoz és a neveléshez köthető fogalmak tisztázása. Az eddigi foglalkozások során a gyakorlati részbe nyertek betekintést a résztvevők. A kiemelt elméleti téma a következő volt: Mi a különbség a SPORTRA, a SPORTTAL és a SPORT ÁLTALI nevelés között? A résztvevők előzetes…
A foglalkozások első pontja minden esetben a ráhangolódás. A foglalkozásvezetők ezáltal fel tudják mérni a csoport aktuális hangulatát, valamint a beszélgetés elősegíti a gyerekek megismerését is. Gyakran indul a beszélgetés a “Mi történt veled a mai napon?” kezdetű mondattal, amelyre sokféle válasz érkezik, amelyekből kiszűrhető…
A sport személyiségfejlesztő hatása megkérdőjelezhetetlen. A csapatsportok esetében kiemelten érezhető a személyiségre gyakorolt hatás, mivel a játékosok egymásra hatnak, ami a külső szemlélő számára is egyértelmű lehet. Az egyéni sportoknál ez a fejlődés az egyén belső világában mehet végbe, így nehezebben megfigyelhető. A következő cikk…
A megjelent brossúrában a következőkre kaphatnak választ az érdeklődők: Milyen módszertant használ a projekt? Milyen eredményeket, célokat szeretnének elérni a partnerek? Melyik országok gyakorlatai ismerhetőek meg a projekt eredményeiben? A rövid tájékoztatást tartalmazó brossúra az alábbi linken elérhető: https://hopeforchildren.hu/wp-content/uploads/2020/12/brossura2.jpg
Hazánkban a sport általi nevelés mint módszertan még gyerekcipőben jár, kevés szakirodalom található a témában, a nem-formális oktatási forma használata a közintézményekben szintén nem gyakori, így ezekről információkat civil szervezeteknél vagy szabadidős sport egyesületeknél találhatunk. Az alábbiakban egy könyvet ajánlunk, amely több szempontból körüljárja a…
A kisebbek számára az állatmeséken keresztül közelítenek a foglalkozások. Egy kiválasztott mese felolvasása után, a meseterápia és a drámapedagógia módszertanát felhasználva beszélgetünk a témáról. A szerepjáték és a csoportmunka erősíti a kommunikációs és szociális készségeket. A kiválasztott mesék története burkoltan a következő témákra épülnek: Megküzdés…

