A gyakorlat szakértője: Jakab Péter Mintegy 30 évvel ezelőtt Mr. G. Van Standyfer, egy Marylandban élő szociális munkás -tanulmányozva az éjszakai életet- arra lett figyelmes, hogy leginkább a sötétedés beállta után virágzik a fiatalkorú bűnözés és a kábítószer-kereskedelem. Nem nézte tétlenül a gyerekek elkallódását, barátaival…
A sportszociológia tudományterülete elkerülhetetlen ha a sportolási szokásokat és a motivációkat szeretné megismerni a projekt csoport. Ennek okán a koordinátor szervezet szakmai vezetője kiválasztott egy alapismereket taglaló, egyetemi kurzus leírását, amely a Debreceni Egyetemhez köthető. A partnerekkel dolgozó és együttműködő munkatársak és önkéntesek az anyag…
A kialakult járványügyi helyzet következtében a személyes megbeszélések az online térbe kerültek. Május 8-án a partner egyesületek is találkoztak virtuálisan, hogy átbeszéljék a projekt jövőjét és az előttük álló feladatokat. Előkészítették a Intellectual Output 2-höz köthető feladatokat, valamint megvitatták az országok kutatási eredményeit. A projekt…
Május 7-én kezdődött el a Sport.Youth.Inclusion projekt magyar csapatának közös munkája. Az online kick off meeting során megismerkedtek egymással a csapattagok, a projektcsoport mellett itt mutatkoztak be a jó gyakorlatok felhíváson pozitív elbírálásban részesült új tagok is. A résztvevők különböző területről érkeztek, így ez a…
A koronavírus kapcsán kialakult helyzet miatt a foglalkozásvezetők és a csoport nem tud eljutni az átmeneti otthonokba megtartatni a foglalkozásokat, viszont ez az időszak jó alkalmat biztosít arra, hogy felkészüljenek a foglalkozásokra. Egy könyvekhez kapcsolódó fejlesztő és játékos találkozás a gyerekekkel nemcsak a könyvek olvasásáról,…
A koronavírus kapcsán kialakult helyzet miatt a Kormány 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozata alapján a köznevelési és szakképzési intézményekben 2020. március 16. napjától az iskolákban a nevelés-oktatás digitális munkarendben kerül megszervezésre. Mozogj Otthon! Sorozatunkba olyan online edzéstervet szeretnénk bemutatni 4 korcsoportra bontva Szentgyörgyi Rómeó Jószolgálati…
Az internethasználati szokásokat és médiaműveltség kérdéskörét a projekt téma alaposabb megismerése érdekében a partnerek is mélyítették a tudásukat, hogy aktívan részt tudjanak venni a megbeszéléseken, műhelymunkákon és az önkénteseiknek, ifjúsági munkásaiknak is átadhassák az összegyűjtött ismereteket. A kiválasztott könyvek online is elérhetőek. Az ajánlott könyv…
#IATETS projekt koordinátorai 6 országból jelentkeztek be az online megtartott találkozóra, amely a kialakult járványügyi helyzet okán került online térbe. A megbeszélés során a további lépésekről és programokról egyeztünk meg. A projekt partnerei egyesületünkön kívül: MINE VAGANTI NGO és az S.S.D. ar.l. L’Orma Olaszországból, a…
Az alábbiakban rövid, lényegre törő történelmi összefoglaló következik, amely kifut napjaink sport felfogására, amelyet nap mint nap tapasztalhat az, aki valamilyen sportot űz. A testkultúra egyidős az emberiséggel. A halászó, vadászó, gyűjtögető ősember életének is része volt a futás, az ugrás, a dobás, a pontos…

